Sport 2012
Vannak, akik már kora reggel futással és edzésgyakorlatokkal kezdenek, ám ez nem kötelező. A teljes délelőtt váltásokkal zajlik, mégpedig úgy, hogy ne kerüljetek kényszer alá, viszont szívesen műveljétek, bármit csináltok is.
Ezek a következők lehetnek:
– foci – műfüves focipályánk van
– floorball
– fallabda – attól függően, hogy a sportosok közül hányan akarnak fallabdázni aznap, akár több helyszínen is megjelenünk, ahova a gyerekeket kisbusszal szállítjuk
– kosárlabda – aszfaltozott pálya
– kézilabda – aszfaltozott pálya
– strandröplabda – két versenypályánk van, rendszeres karbantartással
– asztalitenisz – teremasztalokkal
– súlyzózás, erősítés – közepes felszereltségű konditerem áll rendelkezésünkre
– uszoda és strand
– trambulinozás – 10 trambulinunk van
– wakeboard – a kecskeméti szabadidőparkkal van megállapodásunk; oktatók és teljes felszerelés áll a rendelkezésünkre egész nap
A sportosoknál figyelünk továbbá arra, hogy minden időszakban (egy-egy turnus hétnapos az érkezés és az elutazás napját is beleszámolva) legalább három vagy négy napon érkezzenek olyan személyek, csapatok, akik egy-egy – a táboros mindennapokban nem állandó elfoglaltságként igénybe vehető – sportot közelebbről is megismertetnek a gyerekekkel. Ők ilyenkor délelőttönként a sportosokat „szolgálják ki”, délután pedig a sportosokkal együtt mindenki mást is, aki az adott sportág iránt érdeklődik, és szívesen kipróbálná a következőket:
– amerikai foci
– karate
– aikido
– capoeira
– kempo
– akrobatika
2012 nyarára két profi teniszpálya is létesül a kollégium területén.
Lovaglást csak esőnapokon szervezünk.
